Endoblog

Sziasztok!

Egy kis időre most búcsúzom az endomvolt.blog.hu-val Tőletek, leginkább kétoldali, súlyos és márt-már végzetesnek tűnő időhiány végett. Ezeket a sorokat is úgy írom, hogy még fel kell készülnöm a holnapi tréningre egy power point prezivel, összeütni valami vacsorát és kivinni a kutyát. És már most félhulla állapotban vagyok, pedig hol van még a nap vége, viszont a holnap mindjárt kezdődik...Megelőzendő hogy összecsapjanak a fejem felett a hullámok most egy számomra kedves dologtól megválok, de nem örökre, és persze ez a búcsú nem is olyan szomorú, hiszen az endoblog.hu-n ugyanúgy gyakran olvashattok tőlem és rendszeresen találkozunk majd. Köszönöm a sok sok kedves szót, emailt, biztatást, amit tőletek kaptam, várlak titeket az endoblog.hu-n.

Ölel:

Árvai Nóri:-)

Sziasztok!

Képzeljétek, új kedvencem van. Azt hiszem, már említettem, hogy a hétköznapok rendjébe nálam csak és kizárólag az itthoni testmozgás jöhet szóba. Az viszont kíméletlenül minden nap:-) Lassan két és fél éve van ez így, úgyhogy elképzelhetitek, mennyire unom már az összes Réka és Alexandra dvd-t...No meg az online edzőtermek kínálatát is betéve tudom már. Unalmas, monoton és egy ideje már fejlődni sem igen fejlődtem tőlük, hiába csináltam egyre nagyobb intenzitással vagy kicsit nagyobb súllyal. Persze ha néha-néha időm engedi, próbálom színesíteni a palettát futással és úszással, de bevallom, azt is utálom, az uszodákban oda-vissza róni a hosszokat, meg télen, hidegben futni...Megcsinálom, persze, mert muszáj, de elvileg a mozgásnak valami élvezet-féle célja is lenne, legalábbis ezt olvastam...:-DD

Folyamatosan próbálkoztam tehát jó ideje az újdonságok felkutatásával, rendeltem body Balls dvd-t, body art dvd-t, zumbáztam, flirty girl (:-)) táncoltam, boot camp tornáztam, kickboxoltam, zumbáztam, niáztam,teljesen nyakatekert őrült jógákat is kipróbáltam. A mélypont egyértelműen a  hastánc volt, aztán már majdnem feladtam, amikor megtaláltam a Nagy Ő-t , vagyis a Nagy Őket. Egy kisebb térdsérülés után ugyanis egy kicsit visszább kellett vennem a tempóból. Lightosabb mozgásformák után néztem, és már előre húztam a szám, itt nem lesz izzadtság, sem kellemes fáradtságérzet, vagy amit imádok, a mozdulni- sem tudok -soha- többé- érzés:-) De jobb híján, belevágtam, pilates és callenetics dvdket rendeltem és láss csodát: tetszett!

Először nem gondoltam volna, hogy bármit is érezni fogok abból az edzésből, amit úgy reklámoznak, hogy "Hogyan őriztem meg az alakomat hatvanon felül is?", de tényleg megdolgoztatta azokat az izmaimat is, amelyeknek a létezéséről nem is tudtam ezidáig.:-) Aztán újra keményíthettem, felfedeztem magamnak a Fegyencedzést, amelyet Paul "Coach" Wade fejlesztett ki a hosszú börtönévek alatt, és amelyben kizárólag a saját testsúlyunkat használjuk fel a gyakorlatok kivitelezése során, ezenkívül beszereztem egy kis kettlebellt is a Tactical Shoppól. Ellestem a férjemtől néhány gyakorlatot, és lengetem én is ezerrel a bellemet.Igaz ,csak hat kilós, de ha most sokan megköveznek is, én tartom a  nézetemet, miszerint nagy súlyokkal ne dolgozzanak a nők...Igen, engem is próbáltak meggyőzni az ellenkezőjéről, de mindahányan úgy néztek ki, mint anno az NDK-s úszónők...:-)

De az igazi sláger, amitől teljesen kész vagyok, az a Bollyrobics. Kristóf hozott indiai útjairól jó pár bhangra zenét, amiket hosszabb autós tripjeink során szoktunk hallgatni, illetve néhány bollywoodi filmet is megmutatott. Akkor még nem sejtettem hogy ez lesz a végzetem...:-) Az e filmekben szereplő táncjelenetekkel jelent meg nemrégiben egy dvd, amely lépésről lépésre begyakoroltatja a mozdulatokat, aztán pedig jöhet a tánc a hangulatos zenére. Lehet csípőt rázni, mudrákat formázni az ujjakkal és fátyollal tekergőzni, hajat dobálni, közben pedig hatalmasakat nevetni. A jó kondi szinte csak mellékhatás.

Szóval, továbbra is maradok az otthoni edzés elkötelezett híve, mert ez a  lehető leg költség- és időtakarékosabb megoldás, a dvdt berakhatom hajnalok hajnalán vagy amikor alszik a gyerek, nem vagyok semmilyen órarendhez kötve, nem kell messzire mennem a mozgásért, ráadásul most egy ideig szerintem megint nem lesz számomra unalmas.:-)

Sziasztok!

Nagyon szomorú dolog történt. Emlékeztek a cicára, akit örökbe fogadtunk? Temperára, a kis trikolor lányzóra. Akit szerződéssel, állatorvosi vizsgálat után, hivatásos macskamentőktől hoztunk el.  Legalábbis úgy tudtuk...azt mondták, kicsit köhög, mert kinti cica volt, megfázott a nagy hidegben, hoztak neki egy levél antibiotikumot. szedtük, de nem használt. pár nap elteltével felhívtam Bernadettet, akitől kaptuk a macskát, (5000Ft+2000ft antibiotikum árért), hogy biztos oké- e ez a dolog. Persze, biztos oké, majd hat a gyógyszer.

A "kis köhögés" gyakorlatilag hörgő légzést és fullaldásszerű rohamokat jelentett. Ijesztő volt, de igyekeztünk bízni a "szakértőben." Amikor a macska vészesen elkezdett hányni is, felhívtam az állatorvost, akinek megadták a számát. Azt mondta, őhozzá csak ivartalanítani hozzák a macskákat, de Temperát nem műthette, mert tök beteg volt már akkor is. És hangsúlyozta, hogy semmilyen különösebb vizsgálaton nem esett át a macska. Ekkor már meglehetősen aggódtunk. ez péntek este történt,  szombaton nem voltunk otthon, mire hazaértünk, tele volt hányva a lakás, némelyik egészen véres volt.  Telefonálgatások, szervezkedések, irány az ügyeletes állatorvos.

Első ránézésre az atkákon és egyéb külső parazitákon kívül semmi elváltozás (állításuk szerint féreghajtották is a macskát, persze az oltási könyvben pecsét sehol, a doki szerint ez kizárt dolog.) A további vizsgálatok, röntgen, teljes labor, vértesztek, stb olyan fertőzést mutattak ki, amely súlyos és veszélyes lehet a régóta meglevő macskánkra is. Eznkívül a paraziták már a cicánk tüdejénél tartottak, ez okozta a fulladásos tüneteket. Zárójelben jegyzem meg, hogy a félhavi fizetésemet hagytuk ott az állatorvosoknál, aztán meg egy másiknál is, hogy erősítse meg a diagnózist. A féreg fertőzés  természetesen emberre, állatra egyaránt veszélyes. Tehát amúgy szintén fertőző, (macskákra)  vírusos alapbetegség mellett még ezzel is meg kell küzdenünk.

Itt durrant el az agyam. Ha ötvenszer nem kérdeztem meg a nőt, hogy biztosan gyerek- és régimacska kompatibilis-e Tempera, ártatlan pislákolással esküdözött mindenre, szerződést adott, oltási könyvet, bíztam benne. Hát, nem kellett volna. Temperát mindennek ellenére még  hazahoztuk és külön helységben elszeparáltuk, de kicsit később könnyek között rájöttünk, hogy a dokiknak bizony igaza van, muszáj megválnunk Tőle és elengednünk őt. Azóta bőgök, és őrült módjára fertőtlenítem a lakást. Benit nem nagyon engedtük a közelébe Tempinek, vagy csak brutál kézmosások árán, de abban csak reménykedni tudunk, hogy Omnyah nem lett beteg, hiszen egy almot is használtak. Borzasztó érzés, amikor az ember jóhiszeműen segíteni szeretne, és így rászedik. Csak szabadulni akartak a macskától, és bezsebelni érte azt a pár ezer forintot.

Jeleztem a nőnek mi történt, azonnal mindent tagadott, egy elnézést vagy úgy sajnálom-ot sem hallottunk tőle. Azóta facebook-on rengeteg ember megkeresett, köztük nagy nevek az állatvédelemből, és olyan gazdák is , akik hasonlóan jártak Bernadett-el. Sajnálatukat fejezték ki Tempiért és azért, hogy egy ilyen nő lejáratja a hivatalos macskamentő szervezeteket. Úgy fest, összefogás készülődik, hogy mások családjának már ne okozhasson ekkora bánatot és ennyi aggodalmat. Tempit már nem kapjuk vissza, de talán megakadályozzuk, hogy több ember és állat elszenvedje mindezeket a kínokat. Fontos volt számomra a macskamentés, de életemnek ez a része most lezárult. Többé nem kockáztatok. Sokat tanultam az emberekről és arról, hogyan működik a világ. Több lecke nem kell, most már megértettem,amit meg kellett.

Isten veled, Tempera!  

Sziasztok!

Jól éreztük magunkat tegnap a Fehován, Chloé kutyánk első kiállításán. Sok bonyodalom adódott a felkészülés során, azt hittem, csak felhívok egy kutyakozmetikust, és már viszem is az ebet, majd egy illatos, pihe-puha bundagombolyagot kapok vissza.  Az illatos pihepuhasággal nem is volt gond, csakhogy egy kozmetikus sem vállalt el minket, mondván, hogy goldent nyírni külön mesterség, főleg versenyre. Végül aztán dupla protekcióval csak megoldódott ez is. Chloé csodaszép lett, és szerencsére ezt a bíró, Kórózs András, a MEOE elnöke is éppen így látta.:-))

Hatalmas volt a mezőny, rengeteg goldi volt, valóban látszott, hogy az egyik legnépszerűbb fajáról van szó. Kloncsikánkon látszott a terápiás - és kutyasulis vonal. Nehéz őt felvezetni, ha mellé álltam, azonnal leült és szemkontakt, ha mellé guggoltam, ösztönösen  le akart feküdni. Ily módon nagyon nehéz volt őt beállítani, de legalább a tanulópénz megvolt, a következő kiállításra tudom, mit kell gyakorolni.

Nagyon büszke vagyok a kutyámra, mert cseppet sem látszott rajta sem a "hányattatott gyermekkor", a sok betegeskedés, sem a gazdi krónikus időhiánya. Réka, klotyó tenyésztője sokat segített, nélküle nagyon elveszettek lettünk volna az első kiállításunkon. mostanra szinte biztos vagyok benne, hogy Chloé tenyészszuka lesz, mind egészségileg, mind küllemben, mind temperamentumban a topon van, és örökölte Nelsontól, az apukájától azt a gyönyörű szőrtípust, aminek mindenki a csodájára jár. És, mintegy mellékesen, a szívem egyik csücske. Ez sem utolsó szempont.:-)

Sziasztok!

Megmutatom, mivel foglalatoskodtam az elmúlt két napban. Átdesignoltam a honlapomat, Nektek hogy tetszik? Katt ide és nézd meg: www.endoblog.hu

Több okból is izgalmas napoknak nézek elébe. Egész héten különböző kiadókkal tárgyalok a könyvem  ügyében. Szerencsére imádják, úgyhogy nyeregben érezhetem magam.:-)

Pénteken második alkalommal megyek majd a Perinatális szaktanácsadó képzésre, imádom, és már alig várom! Szombaton hááááát, suli lenne, de aznap van a FEHOVA CACIB is, Chloé kutyánk életének első szépségversenye. Az esélytelenek nyugalmával várom ezta  rendezvényt, no nem azért, mert esetleg nem volna szép a jószág, mert gyönyörű, de a felkészítéssel sajnos egyéb teendőim mellett nagyon elmaradtam. Nincs felvezető pórázunk, valószínűleg szombatig már nem is lesz időnk beszerezni. Ráadásul képtelen vagyok a kutyát megtanítani arra, hogy állj! vezényszóra szépen megálljon és nyugodtan maradjon néhány percig.Kiállítási kutyák ezt sokszor egészen pici koruktól kezdve gyakorolják. Mi ma kezdtük... Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezen a képen NEM Chloé látható.Az ő állj fotóján egy krémszínű elmosódó csík látható. Remélem, a bíró azért értékeli majd az igyekezetemet.

Fekve, ülve simán megy a dolog, de állva egyáltalán nem...Sétában gyönyörűen jön láb mellett körbe-körbe, na de ha futólépésre váltunk, annyira belelkesedik, hogy ugrálni, őrültködni kezd, amit elviekben a  kűrben nem engedhetne meg magának. Vagyis én nem engedhetném meg neki...hát ez van, szégyellem, de sajnos kevesebb idő jutott gyakorolni, mint amennyire szükség lett volna.A fogait nekem megmutatja, felhúzhatom az ínyét, de ha más próbálkozik, elkapja a fejét. Remélem, a bíró felkészült lesz renitens ebekből is...Műfaját tekintve, a versenyen való szereplésünk szerintem kabaré lesz, Kristóf szerint tragédia.

Kéretik azért drukkolni nekünk!Köszönjük!:-)

Sziasztok!

Még egy órája sincs, hogy megérkezett hozzán a második mentett macskánk, Tempera. Hat hónapos körüli, trikolor kislány házimacs. Benivel azonnal közös nevezőn voltak, a nagyobb falat a macskánk, Omnyah. Nem gondoltam, hogy különösebb baj lesz köztük, mert az első mentett macskánkat, talán még emlékeztek, a pár hetes Pocketet azonnal elfogadta. Tempire fúj ezerrel, biztosan számít, hogy ő azért már egy nagyobbacska lányzó,nem egy abszolút bébi. ahogy a képen is látszik, Omnyah kizárólag laposkúszásban közlekedik, amióta Tempi is itt van.

Ilyen szépek vagyunk, kérem:-)

Ráadásul egy végtelenül hálás, bújós, dorombolós jószág. Egyenlőre még köhécsel, antibiotikumot kap, de kedve, étvágya jó, a nózija is rózsaszín és nedves.

Nagyon helyes, igazán örülök, hogy itt van velünk! Isten hozott, Tempera!:-)

Ui: Én mondtam, hogy kell a macskás napló is...:-P

Sziasztok!

Régi szép idők, amikor még eszünkbe sem jutott blogolni...Amikor még kézzel írtunk, tollal-ceruzával véstük a titkos sorokat a lakattal védett, kincset érő naplónkba.Ha jól emlékszem, az én első naplóm abszolút nőcis volt, rózsaszín kívül-belül. Bár most már magam is leginkább- sőt , valljuk be, gyakorlatilag mindennap és mindenhol- billentyűzetet és monitort használok ahhoz, hogy számot vessek a gondolataimmal. Megrögzött pötyögő létemre azonban múlt hét pénteken mégis történt valami...szerelembe estem!:-)

Pedig csak névjegykártyát csináltatni ugrottam be a Lurdy Házba. Természetesen- ha már  úgyis ott vagyok alapon- bementem a könyváruházba is,egy újabb Bogyó és Babóca kötetért. Ott történt...Nem, nem az eladó fiú vett le a lábamról, hanem egy állvány, ami mellett már sokszor elsétáltam, de figyelemre sem méltattam. Most viszont rápillantottam, odaléptem, és abban a pillanatban kész voltam...Naplót vettem. Egyszerre hármat. (Csak remélni tudom, hogy az uram nem fogja olvasni ezt a bejegyzésemet...:-)  De nem ám akármilyen naplókat, hanem tematikusakat: egy nagy márka nemrégiben előállt a "passions" nevű kollekciójával, így én most gazdagabb lettem (vagy szegényebb,attól függ:-)) egy kutyabolondoknak, egy fitness-wellness mániákusoknak és egy könyvmolyoknak szóló naplóval.  a kutyásban rögzíthetem a legkedvesebb élményeimet az ebbel, fényképeket, kiállítási eredményeket, személyes történeteket örökíthetek meg benne, illetve  a kutyás barátok adatait, elérhetőségeit, stb. A könyves naplóban minden általam elolvasott könyvnek megvan a maga helye, idézeteket, gondolatokat, inspiráló, ihletet vagy erőt adó tartalmakat jegyzetelhetek ki. A wellness-ben pedig szorgosan írkálhatom melyik nap mit főztem, kotyvasztottam otthon, milyen alapanyagokból, hol vásároltam, és mit/hol/mennyit edzettem. Egyszerűen imádom őket. Most már értitek, miért nem jelentkeztem pár napig sem itt, sem a szakmai blogomon. Nem arról van szó, hogy nem írtam, sőt, rengeteget! Csak éppen tollal.

És még valami: nagyon úgy fest, egy kissé túl sok "passionom" van. Igaz, nem vettem meg se a kertészkedőset, se a borászatit, de a macskás napló ott maradt a boltban.Nem maradt rá pénzem...:-) ezt csak úgy, mintegy mellékesen jegyeztem meg, ha esetleg valaki nagyon meg szeretne lepni valamivel...:-DDD

Tüdőgyulladásomból lábadozván végre egy kicsit több időm volt olvasni- minden rosszban van valami jó, ugyebár...:-)

Coelho akadt a kezembe, egy már olvasott könyve, de akkor nem értékeltem valami sokra, emlékszem, sokszor erőltetettnek, túl soknak éreztem a stílusát. Ma azonban néhány sora, mintha "betalált" volna, idézem:

.."Szabad vagyok most, és szabad voltam a fogságban is, mert még mindig a szabadságot becsülöm a legtöbbre ezen a világon. Persze emiatt meg kellett innom olyan borokat, amelyek nem voltak ínyemre, meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg, és amiket soha többé nem fogok megtenni, el kellett viselnem a sebeket  a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat...Nem bánom a szenvedés pillanatait, úgy hordom magamon a sebeimet, mintha kitüntetések lennének, mert tudom, hogy  a szabadságért nagy árat kell fizetni, éppolyan nagy árat, mint a rabszolgaságért- az egyetlen különbség az, hogy a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, ha közben nyeled a könnyeidet."

Ami az olvasottak legfontosabb tanulsága számomra, az az, -amit mindig is éreztem, de nem öntöttem szavakba magamnak,- hogy az igazi szabadság nem az elköteleződés teljes hiánya,  hanem az önálló döntés képessége, a döntésé, hogy képes vagy elköteleződni amellett, ami neked a legjobb.  Ezeken törtem a fejemet ma este. Megérte:-)

Sziasztok!

Bizonyára mindannyian hallottatok már Honti Kati történetéről. Ő az, aki egy rutin vérvételi vizsgálat után derül égből villámcsapásként szembesült a megmásíthatatlan ténnyel: akut leukémiában szenved. Azóta sok idő eltelt, Kati szinte ki sem jöhetett a kórházból, hiszen a  betegsége agresszív, gyors lefolyású volt. Folyamatosan kapta az infúziót,a  vért, a kemót. Nem egy különleges történet, gondolhatjátok sokan, hiszen  gyakorlatilag ez bármelyikünkkel bármikor előfordulhat. Persze mind szeretünk úgy gondolni a súlyos betegségekre és sorscsapásokra, hogy ezek alól mi személyes felmentést kaptunk, s ezek csak másokkal történhetnek meg. egészen addig ki is tartunk a megnyugtató elképzelésünk mellett, amíg mi magunk, vagy közeli szerettünk lesz beteg. Sőt, egy kicsit még azon is túl áltatjuk magunkat, talán tévedés, az nem lehet, velem nem.

Amiért mégis különleges ennek a lánynak a története, az két dolog, amit mindenképpen szeretnék kiemelni mindannyiunk okulására. Az egyik az a példátlan mértékű, országos, sőt, határokon átívelő összefogás, amit Katalin párja indított el az népszerű közösségi oldalon kedvese életét megmentendő: segítséget kért. Őssejtdonort kerestek. Az emberek pedig megosztották, likeolták, ahogy azt kell, de ami még fontosabb, mentek, és vért adtak, tudván tudva, hogy ha ők azok, akivel megfelelő egyezést találnak, akkor vállalják a fájdalmas beavatkozások, a kórházi tartózkodás kínjait, hogy megmentsék egy ismeretlen embertársuk életét. Emlékeztek még a hová tartunk? című bejegyzésem borongós végkifejletére, amelyben ijedten és félve nyilatkoztam, hogy merre "halad" az országunk? Most már kicsit optimistábban látok, mert erőt ad az, hogy tudom, sok ilyen önzetlen és jó ember is ott jár-kel közöttünk, aki szó szerint vérét, személyes komfortját, idejét, energiáját nem sajnálva, félelmei dacára szeretne segíteni.

A másik, amit szeretnék kiemelni, az Katalin hozzáállása a betegségéhez. Az az erő, az a nyugalom, fegyelem és higgadtság, amivel fogadta és kezelte az előtte álló megpróbáltatásokat, szerintem mindannyiunk által követendő példa nemcsak betegségünk idején. Kati legyengülten is figyelt az élet adta apró örömökre, főzőcskézett, (sok finom receptet meg is osztott velünk a blogjában), nem hagyta el magát. Élvezte a napsütést, a kórházi szoba átszellőztetését, a tél illatát.

Idézek tőle egyet, temészetesen tudja és áldását adta rá.

"Nem érzem magam "betegnek" bár az van a kórlapomra írva és úgy hívnak.Az a fiatal beteg a11x-ben!
 Beteg az aki otthon fekszik megfázással, na az üt! Nekem valami történt a csontvelőmben, gyorsabban vert a szívem terhelésre, és most sok orvos és nővér dolgozik azon hogy visszaálljon a régi rend. És rengeteg ismerős barát és még több ismeretlen gondol rám szeretettel, küld gyógyulást legjobb tudása szerint! És ez az ami legjobban gyógyít! Vagyis leghamarabb visszavisz a megszokott létformába.
Merthogy "régi" életem tuti nem lesz, egy új, még tisztább jobb :) Nektek is jobb. Átgondoltabb, tudatosabb. Sosem volt lehetőségem ennyit foglalkozni magammal."

Nem gyönyörű, és milyen bölcs! Igen, ez a legjobb szó, hogy bölcs, pedig ezt nem szokás ilyen fiatal lányra mondani.:-D

És még valami. Kati fejében soha, egy pillanatra sem fordult meg, hogy nem fog meggyógyulni. Nem csak magát biztatta, ő tényleg rendületlenül bízott. Nagyon tisztelem ezért. No meg azért, hogy bár neki már megvan a donor, és meg is kapta az életmentő csodasejteket a héten, mégis arra kér mindenkit, továbbra is menjünk, adjunk vért. Mert, ahogy ő fogalmaz: "mások is betegek, csak nem vezetnek blogot."

Bolog újjászületés napot, Kati!:-)

Vérbeli huskysként így január végén bizony már komoly aggodalmak gyötörtek. Hol marad az igazi tél, a csikorgó fagyok, a szakadó  hóesés, a szentségelős kaszkadőr-esések a jégen megcsúszott bicikliről? Tudom-e majd húzni-vonni a  kisfiamat a karácsonyra kapott szánkóján? A metereológiai előrejelzések nem túl biztatóak, több helyen olvastam, idén elmarad a tél. Köszi, globális felmelegedés.

Ebbe nem nyugodhattunk bele. Szombaton, a havas sportok napján felpakoltunk szánkót-kutyát-gyereket, és irány a Mátra. Hallottuk az ottani a hójelentést, de Budapesten a ragyogó napsütésben, plusz nyolc fokban bizony meglehetősen szkeptikusak voltunk. De azért mentünk, hiszen a régi szánhúzó sporttársakkal tudunk majd találkozni, eszünk egy jót valamelyik hangulatos mátrai vendéglőben, sétálunk egy nagyot a jó levegőn, elleszünk mi hó nélkül is.

Szerencsése a szkepticizmusunk ezúttal tévesnek bizonyult, Galyatetőn mínusz öt fok és gyönyörű havas táj fogadott bennünket. Beni elcsúszott,a hogy kivettük a kocsiból, beletenyerelt a huszonöt centiméteres hóba, és ijedtében túlordította az össze északi kutya vonyítását. Pár perc múlva azért megbarátkozott ezzel a hó-dologgal, még a kezünket is elengedte és vagány csávó módjára szaladgált.Nézzétek csak:

Chloé, az egy éves goldi lányzó reakciója éppen az ellenkezője volt annak, amit vártunk volna tőle. Ő azon nyomban vígan rohant és birtokba vette az hófödte erdőt, ásott, lapátolt, túrt, megint ásott, havat evett, haverokat és egy igen kitartó udvarlót is szerzett a mátrai utcagyőztesei közül. Ehhez hozzá tartozik, hogy azért számítottunk finnyázásra tőle, mert a szíbériai husky kutyánk gyűlölte a havat, volt, hogy egy versenyen vinnyogva emelgette a mellső lábát, -jujj ez oooolyan hideg-, én majd megőrültem az aggodalomtól, amikor láttam, hogy a férjem kutyával a karjában fut be a célba, de a dívaságon kívül egyéb baja nem volt a trükkös jószágnak...

Csodálatos hétvégi kirándulás kerekedekett a kiruccanásunkból. Igyekszem magamban megőrizni a havas táj illatát, és remélem, hogy azért talán itta  fővárosban is látunk még havat.

Sziasztok!

Hamarosan újra iskolás leszek:-) Február 3-án kezdődik a régóta várt pszichológus továbbképzés az ELTE-n, amire hihetetlen szorgalmas lévén már most olvasok, készülgetek. Olyan jó lesz végre újra tanulni! Biztosan van, aki ezért legszívesebben agyoncsapna, de én tényleg szeretem. Persze, úgy igazán tanulnom sosem kellett, legalábbis már az egyetemeken. elég volt olvasgatni, és ment minden, mint a karikacsapás. Vajon miért nem volt ez így soha a statisztikával?:-)

Szeretek bejárni az egyetemre, olyanokkal találkozni, akiket hasonló dolgok érdekelnek, mint engem, beszélgetni, vitázni, meginni egy kávét az előadás után. Ahogy teltek az évek, és haladtam előre a tanulmányaimban, egyre érdekesebb embereket ismertem meg, most pedig, amikor már a szakirányon belül szakosodom, az érzés olyan, mintha hazatérnék. A jó emberek vannak a jó helyen. Már akkor éreztem, hogy "most megtaláltam az igazit", amikor kiadták a szakirodalom listát, és elvétve találtam csak rajta olyan szerzőt, könyvet, akit/amit ne olvastam volna már magamtól is. Tipikus "AHA" élmény volt.

Amiért biztos jó néhányan felszisszennek ismét, -de maradok a tőlem megszokott szókimondásnál- még a vizsgaidőszakokat is szeretem. Vicces, ahogyan nekikészülődöm tanulni, tipikus Szűz módjára,  az egész lakásban pedáns rendnek kell lennie, a tollakat, szövegkiemelőket sorba rendezem, megszagolom a könyvet és már bele is vetem magam...Szeretem a könyveknek az illatát, szeretem, amikor még ki sem nyitottam, megtippelni, hogy mit fog adni nekem, hogyan fog hatni rám, majd amikor kiolvastam, megsimogatom a borítóját, és felteszem a polcra.

Hemzsegnek nálunk a könyvek, lassan már alig férünk tőlük. Mindig veszünk egy újabb - és egy még újabb könyvespolcot, elhatározva, hogy erz az utolsó, aztán amikor már az étkezőasztalon is könyvek sorakoznak, mégiscsak betérünk újra  a jól ismert kék-sárga szereld-magad bútoráruházba, Billyért. Ez a szekrény neve.:-)Billy nálunk már-már családtag számba megy, van belőle, kicsi , nagy, széles, magas és alacsony, ráadásul cseppet sem diszkriminálunk, akad belőle fekete és fehér is. Mikor melyik szín van éppen leárazva. Viszont a férőhelyünk sajnos véges, több Billynek már valóban nincs hely nálunk, a könyvek viszont továbbra is gyűlnek. Lehet, hogy vennem kellene egy könyvolvasót? Szkeptikus vagyok, bár nagyon mondják, hogy nem olyan, mintha egy számítógép képernyőt bámulnál hosszú órákig. De illata, az biztosan nincs...

Nagy nap a mai, kiskutyánk, Chloé ugyanis ma töltötte be élete első évét. Mesélhetne ő is erről az elmúlt évről, nem keveset, álljon itt most egy rövid összefoglaló Chloé blogjából.

GOLDENBLOG

 Soltvadketen születtem, a képen 7 hetes vagyok. Már ekkor tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy én vagyok a világ közepe.

Amikor a gazdiékhoz kerültem, 9 hetes voltam. Nagyon hamar beilleszkedtem és nagyon megszerettük egymást. A képen a legkisebb gazdimmal, Benivel bújunk össze.

 Anya sok mindenre megtanított, így nagyon hamar okos kutya lettem.

Ez volt életem első utcai sétája. Mennyi izgalmas illat!

Sajnos életemnek ebben az első időszakában nagyon sokat betegeskedtem. Rengeteget kellett állatorvoshoz járnom, volt, aki azt tanácsolta gazdiéknak, hogy altasson el. Na, akkor nagyon megijedtem, de szerencsére gazdiék nem adták fel. És milyen jól tették! Ezen a képen éppen egy éjszakai rosszullétemet követően kapom az ügyeleten az infúziót.

Szerencsére ezeket a megpróbáltatásokat jól viseltem, egyébként is igyekszem a szép élményekre koncentrálni. Az például nagyon szuper volt, amikor nálunk jártak a tesóim vendégségben, és egy hatalmasat labdáztunk.

Nagyon szófogadó, jó kutyussá cseperedtünk mindannyian. No persze főleg én:-) Olyan okos és szép vagyok, hogy februárban anya még kiállításra is el fog vinni. mondjuk azt mondta, előtte fürdenem kell majd. Lehet, erre nem leszek hajlandó. Goldi létemre gyűlölöm a vizet. Egyszer kiskoromban beleestem a  Velencei-tóba, ezt azóta sem sikerült feldolgoznom. De a vadászösztönöm, az igazi goldenes, reszketnek is a dunaparti kacsák, amikor gazdiékkal arra járok!:-)

Jól festek, igaz?:-)  Anya már a tenyésztésen gondolkodik... bár elég későn érő típus vagyok, még mindig nem jött meg:-)

Ma van a születésnapom. Anya este tart egy jógaórát a városban, ha onnan hazaér, akkor akkor lesz egy kis ünneplés. Ha jól értesültem, persze...:-)

Kaptam egy szép üdvözlő lapot is Soltvadkertről:

Vajon mi az a sütiszerű ott a jobb sarokban? Remélem, este kiderül! Addig is megpróbálok továbbra is jó kutya maradni, hátha akkor kapok magam mellé egy pasit. Nagy az a kutyaház, elférnénk ketten is benne...

Sok éve nem volt ilyen vasárnapom. Egyedül voltam a lakásban egész álló nap. Terveztem, hogy kellene nekem egy ilyen nap, mert sok a tennivaló, tanulni kellene, csinálni egy alapos nagytakarítást, megírni a határidős dolgokat. Nos hát, a szabadnapot megkaptam, de a fent említettek közül semmit sem valósítottam meg.

A dolog úgy áll, hogy a férjemnek a szokásos túra könyvek mellé egy utazást adtam még karácsonyra, ami mára volt esedékes, így ő hajnali négykor -miután éjszaka egyre értünk haza a szombat esti kiruccanásból-útnak indult a csoportjával Ausztriába, a Schneeberg csúcsát meghódítandó. Kölyce és én azt terveztük, hogy anyósomék társaságában felmegyünk a hegyre kisvasutazni, azonban kis szervezetem másként döntött, mert reggelre magas lázzal, gyengén, tökbetegen ébredtem. Telefonálás-szervezkedés után úgy döntöttem, kiveszek egy szabadnapot, Bencus elment a nagyiékkal vonatozni, én pedig pihentem és gyógyulgattam itthon. (Egyenlőre nincs jelentős javulás, igyekszem a testhőmérsékletemet 39 fokban maximalizálni, és annál azért nem feljebb engedni.)

Egész nap döglöttem a macsekkal az ágyban. Lassan teltek az órák, egészen elszokik az ember attól, hogy egymaga van a gondolataival. Sokan félnek ettől, inkább egész nap megy a tv, csak ne kelljen befelé figyelni, a magunknak feltett kérdésekre válaszolni. Én is megpróbálkoztam ezzel-azzal, de még olvasni is rosszul voltam, összefolytak a betűk.Beraktam egy tanfolyami hanganyagot, hogy ne teljen haszontalanul az idő, de azon meg elaludtam. Kristófra még jó pár órát várni kell, Bencus pedig már jóízűen szundít, pedig már annynit gondolkodtam, hogy lassan a fejem is belefájdul:-) Mostanra úgy vagyok vele, hogy a következő pár évben nem szeretnék újabb ilyen speciális szabadnapot!:-)

Sziasztok!

Sokan kérdezik tőlem, hogy mégis honnan az ihlet, hogyan tudok ennyi mindenről írni, egyáltalán, hogy létezik, hogy nem fogynak el a témák? Mielőtt belekezdtem volna  a blogírásba, bennem is felmerültek hasonló gondolatok. Fog ez nekem menni? Lesz erre időm? Lesz ehhez kedvem? Mire jó ez az egész? És miről fogok egyáltalán írni? Az első bejegyzések bizony be kell valljam, nyögvenyelősen mentek. Elhatároztam, hogy körülbelül kétnaponta írok, de legalább háromnaponta kerül új tartalom az oldalra. Páros napokon úgy ébredtem, hogy na, ma megint...:-)

Aztán szépen lassan belejöttem. Olyannyira, hogy ma már nagyon élvezem, és ha bennem van egy történet, akkor szeretem leírni, kiírni magamból. Ha valamilyen okból nem tudok rá sort keríteni, akkor bizony már-már hiányzik. Most már két blogot is vezetek, egy szakmait, az endoblog.hu-n, és egy személyeset, itt.

Azzal már nincs problémám, hogy miről is írjak, sőt. A blogolás egyfajta világnézet, új szemléletmódra sarkallt. Ebből a szemszögből blogolás az egész világ, és bejegyzés benne minden férfi és nő.:-)  Megihlet egy furcsa figura a buszon, vajon ki lehet, mit csinál, történet jut az eszembe kutyasétáltatás közben, a boltban, az újságosnál, de még a játszótéren is. A fejemben folyamatosan jegyzeteket készítek, hogy amikor leülök a számítógép elé, még élő legyen a kép, a történet, és ne kelljen gondolkodnom azon, miről is írjak, hanem gyakorlatilag a kész mondatok, egész történetek kerüljenek rögtön a képernyőre. A múlt hét egyik nagy tanulsága számomra, hogy főzés közben is inkább csak fejben kellene készíteni ezeket a jegyzeteket, mert ha "csak leülök egy pillanatara a gép elé, csak ezt az egy mondatot leírom", akkor bizony könnyen lehet, hogy  nem lesz túl finom a tűzhelyen felejtett kaja...:-D

Egyszóval, írni jó. ÉS fontos is. Nem véletlenül kezdi újra felfedezni magának az írást, mint eszközt a modern pszichológia is. Ha van bátorságod leírni valamit, akkor azt azt kiírod magadból, és már nem uralkodik rajtad többé. Javaslom, hogy írjatok minél gyakrabban, naplót, blogot, novellát, jegyzetet, regényt, könyvet...és csodálkozzatok rá magatokra. Ilyet is tudok? Igen, sőt! Még ilyenebbet is...:-)Csak el kell kezdeni.

Sziasztok!

Ma azt a tanácsot olvastam, hogy érdemes rákeresni a saját nevünkre, mielőtt céget alapítunk/vállalkozást indítunk, hogy lássuk, milyen embernek ismerhetnek meg bennünket azok, akik majdani ügyfeleink, vevőink lesznek. Jó ötletnek tartottam, hirtelen felbuzdulásból nosza rajta gugliztam egy jót.

Egy csomó kellemes régi emlékemmel találkoztam, itt van például amikor a Magyar Északikutyás Egyesület interjút készített velem kutya vagy gyerek témában, nyilván sejtitek a válaszomat, naná, hogy mindkettő:-)

http://www.szanhuzoklub.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=618%3Ababa-erkezik-a-csaladbakutyaval-vagy-anelkuel&catid=129%3Aerdekessegek&Itemid=77&lang=hu

Aztán észrevettem, hogy mikor még a megjelenése előtt volt lehetőségem olvasni Fejős Éva: Dalma című regényét, írtam róla egy rövid véleményt, ajánlót, amit Éva aztán felhasznált a marketingben. Évi, remélem tudod, hogy ez  bizony viszonzásért kiált:-)

http://www.romantikusregenyek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=280:fejs-eva-dalma&catid=37:fuelszoeveg

A babamappán sokat "megjelenek" úgyhogy innen csak a kedvencem és szívügyem, a női jóga:

http://www.babamappa.hu/2012/01/05/joga-noknek/

Itt pszichológusként véleményezek egy párkapcsolati tanácsadó tréninget:  http://alfalany.com/treningprogram/

Itt tanácsadok: http://www.babamappa.hu/tanacsadas/?t=4&u=5

Itt pedig jógaoktatóként pár szót szólok a gerincterápia áldásos hatásairól: http://www.jogaterapia.hu/

Tanulság, hogy a honlapom, az endoblog.hu nem az első a találtai listán, úgyhogy van még mit tanulnom keresőoptimalizálás terén!!!Még az is megelőz hogy ha akarom kielemzik az Árvai Nóra nevet numeriológiailag meg asztrológiailag meg mindenhogyan:-DDD

Ezt ki kell másolnom, szóval numerológiailag ez vagyok én:

Jóslás Árvai Nóra névből (Numerológia)

Jóslás Árvai Nóra név karaktereiből numerológia (vagy más néven számmisztika) alkalmazásával. A neveknek numerikus értékük is van, és ez az érték legalább annyira fontos, mint a születési dátum. A számmisztika segítségével ki lehet számítani minden név rezgésszámát, azt, hogy milyen energiát vonz magával. Számolást nem részletezzük, hanem inkább kiszámóljuk Ön helyet:

ÁRVAI: 1+9+4+1+9=24. Visszaszámolva: 6.

NÓRA: 5+6+9+1=21. Redukálva: 3.

Numerológiai érték ÁRVAI NÓRA névre (teljes név karaktereiből számolva): 9. * A szám jelentése:

A megtestesült erő, hiszen a hármas erejét megháromszorozva hordja magában. Filozofikus, tanítói alkat. E szám szülöttei önzetlenek, önfeláldozóak, segítőkészek. Az emberiség sorsának jobbításán fáradoznak, saját érdekeiket képesek háttérbe szorítani. Soha nem gazdagodnak meg, mert amint hozzájutnak valamihez, szétosztják a rászorulók közt. Idézet vége:-) Ezeket az infókat innen tudtam meg magamról:http://arvai-nora.vagyok.net/    (:-DDDDDD)

Ja, és tanulság még, hogy a Pennának mielőbb honlapot kell készítenünk:-)

Ha van kedvetek, próbáljátok ki ti is a saját magatokra guglizást!:-)

Sziasztok!

Többen írtátok, hogy tetszett a Potyautas című novella, amelyet előző alkalommal tettem fel. Akkor most következzen a ráadás, ugyanerre a témára: a Potyautas, csapó 2.:-) Szintén az egyik Pennás összeülés alkalmával született.

Fogadjátok szeretettel!

A Potyautas (csapó 2)

1.




Csodaszép, napos délelőtt volt.
A kora őszi szél még langyos volt, kocogás közben lágyan simogatta az arcát.
Egy kicsit átmelegítette az izmait, izületeit. A bemelegítő gyakorlatok rutinszerűen végezte, közben az agya már azon járt, milyen jó lesz futni. Nem is a kihívás miatt, hiszen mit tesz egy ultrafutónak a sima maratoni táv?
De azért eljött ma is. Szerette ezt a közeget, itt voltak a barátai, szinte az összes kedves ismerőse, és egy ilyen rendezvényen ismerte meg azt a férfit is, akivel a pár hete együtt töltött éjszaka után olyan furcsán alakult a viszonya.
Egy hullámhosszon voltak, de az élet mintha ellenük dolgozott volna.

Azóta talán ha kétszer találkoztak, akkor is egy-egy rövid kávéra, italra.
Az idegen közegben, a futóruha nélkül mintha ismeretlenek lettek volna egymásnak, zavartan kavargatták csak a kávét, és sokat köszörülték a torkukat.


Talán ma itt lesz.
De nem is ez a lényeg, hanem az, ahogyan futás közben kikapcsol az agya, ellazul és ahogy fogy a fizikai ereje, úgy töltődikt fel szellemileg, lelkileg.
Alig várta, hogy eldördüljön a start pisztoly.
Maximum két óra, talán még egy negyed. Negyvenkét kilométer. Jaj, olyan kevés, olyan hamar elszáll.
Élvezte, ahogyan egyenletes tempóban földet ért a lába, játszi könnyedséggel érintve a talajt.
Igen, ez az ő terepe.


2.
Na, megint itt vagyunk. Nem véletlenül választottam ezt a nőt.
Olyan szép, olyan légies, karcsú. 
És még kedves is, kifejezetten kedves.
Halk szavú, bánatos szemű. Tökéletes.
Éppen megfelelő lesz.
Na jó, persze akadnak azért hibái. Ez a hülye rohanglás is, miért nem tud megülni a fenekén?
Nem volna jobb otthon a kanapén, feltenné azt a szép hosszú lábát a puffra, és hátradőlne, pihenne, esetleg hallgatna valami lágy zenét.
A vasárnap délelőttnek erről kellene szólnia, nem?
Vagy talán főzhetne is, mindegy, csak ne ezzel a buta futkosással kelljen tölteni az időt.






1.



Talán a tizenvalahanyadik kilométernél járt, amikor érezte, hogy valami nem stimmel.
Rosszul vette volna  a levegőt?
Kezdő kora óta nem fordult elő vele ilyesmi. Megpróbált egyenletesebben lélegezni, orron t be, szájon ki.
Lassított a tempón.
Hiába.
Az oldalában egyre inkább érezte a kellemetlen, feszítő érzést.
Meg kellene álljak- gondolta- amikor már szédülni kezdett, és a szája szélét harapta a fájdalomtól.
Mi ez az egész? Egy sima maratonon legyek rosszul?
Na hát azt már nem. Tovább, tovább, hamarosan úgyis jön egy frissítő állomás.

2.

Na jó, ez már tűrhetetlen. Rosszul van, látszik rajta.
Szólnom kell neki, hogy álljon meg, még baja esik. Azt nem bírnám elviselni. De mit tegyek? Belefájdul már az én fejem is az állandó aggodalomba. Miért nem tud ez a nő megülni a fenekén?

1.


Fogalma sem volt, hol van, és mi történt.
Egy ágyon tért magához.
Körülötte csupa ismeretlen arc, félelmetes fények.
-Hol vagyok? Mi..mi történt, mi ez…
-Nyugodjon meg, asszonyom. Rosszul lett futás közben a maratonon. Nem szabadott volna ilyen állapotban elindulnia a versenyen. Mégis mit gondolt? Nagyobb baj is lehetett volna!

Mikor felfogta a hallottakat, jeges rémület lett úrrá rajta.
Rosszul lett a maratonon?
És elájult?
Ő?????!!!!
-Mégis miről beszél?Milyen állapotban? Ultrafutó vagyok, nekem ez csak játék!
-Hát, mától ne játsszon ilyeneket, hölgyem. Akár el is vetélhetett volna. Adjon hálát, hogy egészséges ez a kisbaba!
-Kisbaba? Mi, micsoda? Terhes volna?Az nem lehetséges!Vagy igen? Nem emlékezett pontosan arra a pár héttel ezelőtti éjszakára… talán mégis lehetséges.


2.

Na végre. Egy kis pihenő.
Gondoltam, most már szólok Neki, itt vagyok.
Valahogy jeleznem kellett, mert nem akarta észrevenni sehogy sem.
Dumált valami barátnőjével egyszer, hogy nála ez semmit sem jelent, mert felborult a ciklusa a kemény sport miatt. Ki tudja, meddig áltatta volna magát. Most már elég lesz ebből az összevissza futkosásból, nagyon nem esik jól, annyira zötyög.

1.

Tudja, Asszonyom, eléggé előrehaladott a terhessége. Már több,  mint 12 hetes.
Ha nem tudott róla, és nem kívánja megtartani a magzatot, komplikált műtétre kell számítania, engedélyt kell kérnie az orvosától.
A nő végigsimitott lapos, feszes hasán. Ebben elfér, komolyan ebben elfér egy 12 hetes kisbaba?
-Szó sem lehet műtétről.. Ha már jönni akart, jó helyen lesz. Kis potyautas.

2.

Huhh….




 

Sziasztok!

A mai bejegyzésemben egy novellámmal szeretnék kedveskedni Nektek. Ezt hallhattátok, ha ott voltatok a Penna Alternatív Irodalmi Stúdió nemrégiben megrendezett felolvasóestjén. Fogadjátok szeretettel!

A potyautas

 Körbe-körbe járatta a szemét a peronon.  Késő este volt már, ilyenkor nem sokan utaztak már, amióta beállt a kemény, fagyos tél.  Istenem, milyen hideg van-gondolta, és megpróbálta még feljebb rángatni az ócska kabát cipzárját. Nem sikerült, hát behúzta a nyakát, úgy didergett tovább. Tudta, hogy még nyomorultabbul fest, de nem érdekelte, hiszen közel s távol sehol egy lélek, egyedül várakozott.
Egyre feszültebb lett, ahogy közeledett a vonat érkezési ideje. Régóta nem látta a barátját, hetek óta nem jött el hozzá. Már kezdett aggódni érte, amikor üzent, hogy ma éjjel újra meglátogatja. Vajon mit szeretne elmondani?
Kevesen szálltak le a szerelvényről, nem volt nehéz egyből észrevennie a nyúlánk, szikár férfit hosszú, fekete szövetkabátban. Bár dermesztő hideg volt, nem viselt se sálat, sapkát, nyitott kabátja alól elővillant vékony, gyűrött ingje.
-Hát eljöttél-állapította meg köszönés nélkül. Gyerünk, hívj meg vacsorára. Éhen halok.
-Egy vasam sincs- felelte zavartan, és lesütötte  a szemét.
Barátja szemében cinkos fény villant. –akkor mi lesz, mozdulj már-  nógatta, s futásnak eredt.  Péter rosszat sejtve utána iramodott. –Mi csinálsz, ugye nem megint… -elharapta a mondatot, hiszen mire kimondta volna, késő volt, Zoltán kezében fényesen csillant meg a női táska csatja. –Fogják meg, tolvaj- kiáltotta az asszony, de maga is tudta, hogy feleslegesen, körös körül síri csend honolt, csak a két jóbarát egyre távolodó léptei hallatszottak. Ropogott a hó a lábuk alatt.
-Gratulálok. És most hová?-sziszegte dühösen. Elege volt már, hogy cimborája miatt egyre másra bajba keveredik. Zoltán hirtelen mozdulattal felugrott az éppen induló vonatra. –Na, mi lesz már, nyújtotta kezét a vágány mellett tanácstalanul topogó Péternek. Nem volt mit tenni, az sietve követte, de az aggodalomtól elfehéredett az arca.
-Te nem vagy normális. hisz még jegyünk sincs.
-Ilyenkor már nem jár kalauz, beszari alak. Nesze, itt az enyém. Péter vonakodva gyűrte zsebre a felé  kínált papír fecnit.
Letelepedtek egy kényelmes, meleg fülkében. Péter lassan megnyugodott, levette kabátját és maga mellé terítette a puha ülésre. Várakozásaikkal ellentétben az elegáns női táskában nem volt sok pénz,
De ami akadt, abból a büfé kocsiban királyian bevacsoráztak mindketten. Egy-egy pohár jóféle borra is futotta. Zoltán még egyszer átkutatta a táskát, elrakott egy finom parfümöt- jó lesz majd valamelyik aktuális szeretőjének- majd a maradékot egy laza mozdulattal kihajította az ablakon.  Péter rosszallóan ingatta a fejét, de Zoltán jókedve hamarosan rajta is úrrá lett, nagy hangon beszélgettek, élcelődtek egymással, vígan mulatoztak.
A nagy vidámságban észre sem vették, ahogy halkan kinyílt a fülke ajtaja.
-Jó estét kívánok. Jegyeket, bérleteket. Péter ereiben megfagyott a  vér. Félelmében rmegett a keze, ahogy felmutatta a barátjától kapott jegyet.  A kalauz szúrós szemmel vizslatta. Péter tudta, hogy Zoltán egy szemvillantásnyi idő alatt bevetette magát az ülések alá, s ott kucorogva várakozott, s alig tudta visszafolytani a nevetését, látva barátja pipogya mozdulatait. Péter méregbe gurult. Durcásan sandított az ülés alá. – Hogy van képe…mikor ekkora bajba sodorta ismét!
-Kihez beszél, tessék mondani-szólt a kalauz, és furcsán tekintett Péterre.
-Ó, én csak magamban, tudja, szokásom…-vigyorgott ostobán a férfi. Magában átkozta a barátját. Micsoda hülyeséget eszelt ki, s miatta ilyen kínos helyzetbe került. Talán nem kellene többé barátkozniuk.
-Hát, akkor…a viszont látásra-búcsúzott a kalauz.- s még egyszer hidegen végigmérte a zavarában egyik lábáról a másikra himbálózó férfit. Ahogy kifordult, szeme még megakadt a szemközti ülésen, ahová Péternek önkéntelenül is oda-oda tévedt a tekintete. –Még egy kabát? Igazán furcsa-mormolta  a bajsza alatt.
Ahogy bezáródott mögötte az ajtó, Péter dühödten kiráncigálta a vihogástól pukkadozó Zoltánt a vackából, s kiabálni kezdett.
-Eszeden vagy? Elegem van belőled egyszer s mindenkorra. annyira összevesztek, hogy a  folyosóról beszűrődő izgatott suttogás nem jutott el hozzájuk.

Hirtelen fékezésre ébredtek.
Péter az órájára pillantott.- No, máris megérkeztünk volna?
Ahogy össze szedelőcködtek, s kiléptek volna a fülkéből, valaki visszalökte őket, olyan erővel,hogy Péter a földre zuhant. –Ő volt az, asszonyom, felismeri?
-Igen, ő. biztos vagyok benne-mutatott vádlón Péterre a néhány órája kirabolt nő.
-Nem, nem én voltam-kiáltotta a férfi. Én csak…kétségbeesetten kereste Zoltán a tekintetével, de sehol sem találta.
-Valóban? Hát akkor ez a magáé? –húzta elő diadalmasan Zoltán kabátjának zsebéből a női parfümöt a rendőr.
Péter a nyitott ablakra meredt. Zoltán…megszökött, s az ő kabátját vitte el. Gazember! Az isten se mossa le róla a gyanút, ha nem kerül elő és vallja be tettét.
Gyorsan, hadarva magyarázkodni kezdett, hamarosan azonban csattant a bilincs a csuklóján. Péter megszédült, összeesett, s végig vágódott a vasút mocskos  padlóján.


Egy hófehér, vegyszerszagú szobában ébredt. Beletelt néhány pillanatba, amíg felidézte magában a történteket, s ráébredt, mi történt. Rettegett. Ez volna a börtön?Hogy került vajon ide?
Simogató kezet érzett a csuklóján, épp ott, ahol nemrégiben még a  bilincs feszítette.
-Kisfiam, hát felébredtél. Az édesanyja volt. A sápadt, vékony, ősz hajú édesanyja. Péter inkább meghalt volna, mint hogy bánatot okozzon neki, s tessék, most a börtönben látogatja.
-Bocsáss meg-suttogta.
-Te bocsáss meg. -felelte az anyja elhaló hangon. Észre kellett volna vennem. Mindig is olyan magányos, magadnak való voltál. Az a kitalált barátod, én azt hittem, az csak játék…-hadarta.
-Mit bocsássak meg? Hogy züllött csavargó lettem? De tudod mit, tolvaj, az nem vagyok. Esküszöm mindenre, nem én tettem. Zoltán kever megint a bajba.
-Istenem, hát igaz-kapott a szívéhez az édesanyja, s a szemét elfutotta a könny. Tudtam, hogy a fia sohasem hazudna neki. Tehát igaz,a mit az orvosok mondanak.
_Hát nem érted? Nincsen semmiféle Zoltán. Csak kitaláltad, nem létezik.
-Anya, ne butáskodj. Hiszen ismered. Mennyit volt odaát nálunk is! Nem emlékszel? Az a magas, vékony..
-Nem. Nem. De ne aggódj. Nem vagy büntethető. Az elmeorvosi vizsgálat szerint…valami skizofrénia- elcsuklott a hangja. Pár hét, talán hónap, és jobban leszel. Már potyogtak a könnyei. Péter le akarta törölni az a sápadt, ráncos arcról, de nem tudta mozdítani a karját. Az ágyhoz volt kötözve.
Nem létezik. Skizofrénia. –visszahangoztak benne a szavak. Valami összeomlott benne, és éktelen ordításba kezdett. Az nem lehet, az nem lehet…Ha elveszik tőle Zoltánt, végleg egyedül marad. Dobálta magát, szabadulni akart, menekülni.
Egy nővér jött sietős létekkel, s injekciót döfött a  karjába. Péter hamarosan mély álomba zuhant. Az anyja szédülten állt az ágya mellett, s a rácsait szorongatta elfehéredő ujjakkal. a nővér kifelé mentében még visszaszólt.
-Ne aggódjon, asszonyom. Hamarosan kiirtjuk belőle azt a potyautast.




 

Sziasztok!

Borongós ez a mai bejegyzés, mint az időjárás. Vészjósló, de azért még reménnyel teli.

Nem tagadom, alig nézek híreket. Utálom. És valahol annyira szánalmas, amikor  a híradó legvégén bevágják a hihetetlenül cuki édi-bédi állatkölykök fotóját valamelyik éppen aktuális állatkertből. Megy  a népbutítás, ezerrel. Ha a pelyhes kölyökfóka képe marad meg bennünk, talán kevésbé izgat hogy ezrek kerülnek utcára, vagy hogy annyiba kerül egy liter benzin hogy meggondoljuk, útnak induljunk-e egyáltalán bárhová.

Hazafelé tartottam ma, a 23-as buszon zötykölődtem, és belemélyedtem a friss Nők Lapjába. Megakadt a szemem egy cikken, ami a teljesség igénye nélkül felsorolta január 1-től életbe lépett  legfontosabb törvénymódosításokat. Az, hogy emelkedett az áfa, már érezhető, hiszen többe kerül ez a Nők Lapja is, meg a rizstejes kávé is, amit útközben felhörpintettem. A kávózóban feltűnt, hogy arról, dohányzást betiltották volna, úgy fest, füstölgő embertársainknak nem igazán akaródzik tudomást vennie. Miért is kellene, hiszen van három hónap türelmi idejük. Én is kaphatok három hónap türelmi időt, ha éppen nem futja a drágább kenyérre? Megkaphatom még a tavalyi áron?

Ebadó, na az persze kell. És hogy mire fogják fordítani? Nem, nem kutyafuttató helyek kijelölésére, ürülékzacskókkal ellátott szemetesek felállítására, hiszen az a maximum 6000 forint arra kell, hogy legyen, aki elbírálja az ebadó alóli felmentési kérelmeket. Vajon Mari néni a hivatalban honnan fogja tudni, hogy Pécsett a Józsi bácsi kutyája veszélye-e? Hogy vidéken, ahol azért lássuk be, sok helyütt még más a kutyatartási kultúra, mint a fővárosban, a kutya nem családtag, hanem a kertben "ellevő" házőrző, akiket vélhetően szélnek fognak ereszteni, mert eddig úgymond semmibe sem kerültek, megették a maradékot meg amit találtak. Most az utcára kerülnek. Jobb lesz így?

És a katonai nyilvántartás, hát, attól aztán tényleg eldurrant az agyam. Elképzeltem a férjemet és a fiamat talpig fegyverben...A 21. századot írjuk, Európában élünk, könyörgöm. Tényleg van, aki a történelmünk után még háborúsdit szeretne játszani?!?! (Jelenleg Magyarországon 2 db tank és 3 db harci repülő van, csak hogy képben legyünk:-)) Ma már amúgy is az "economy hitmen" korszakát éljük, úgy befolyásolják a gazdasági döntéshozókat, hogy egy adósságspirálba kerüljön az ország gazdasága, lsd. most hamarosan kis hazánkat...és ha nem akarsz éhen halni, akkor nyilván elfogadod a "kegyesen felajánlott" megoldást, és tessék, egyetlen puskalövés nélkül elfoglalták az országot...Tehát, inkább marasztalni kellene az értelmiségieket az országban, nem olyan feltételeket teremteni, hogy meneküljenek innen!!!!

Joggal merül fel a kérdés, hova tart ez az ország? Persze, ha erre  a kérdésre választ akarunk kapni, elég csak beszélgetni az emberekkel, nem kell híreket nézni, sem olvasni.Hiszen "elénk táncol és ordít".

Szinte minden barátunk, ismerősünk munkát keres. Volt, akinek úgy mondtak fel, hogy január első munkanapján bement dolgozni, aztán megköszönték neki szépen...Nyakán a gyerek, a devizahitel. Akinek nem mondtak fel, annak is csökkentették a fizetését, édesapámét például 40 000 forinttal. 30 éve dolgozik a helyén...

Volt egy érdekes "beszélgetésem" a minap egy korombeli lánnyal. Azért írom idézőjelbe, mert én nem beszélgettem, csak hallgattam, pontosabban, köpni-nyelni nem tudtam. "Véletlenül" becsúszott a gyerek, hát gyorsan férjhez ment. Második gyerekről szó sem lehet, amúgy sem szeret idézem: "kakás pelenkákról" beszélni a többi síkbunkó anyukával a játszótereken. Dolgozni azért nem fog, az derogál,ő úgy érzi, a családfenntartás a férfi dolga. De büszkén mondja, miért is kellene, amkor segélyként éppen annyit kap, minta amennyniért otthon egész nap dolgozott.Most már fogamzásgátlót is szed, és fennhangon hirdeti, hogy milyen szörnyű a magyar egészségügyi rendszer, hiszen nem átallottak neki az ügyleletes patikában MAJDNEM nem adni recept nélkül antibébi tablettát... Végre valami, amiben egyetértünk, ezek szerint nem csak azoknak tűnnek fel az eü. rendszer hiányosságai, akik itt dolgoznak, tanulnak, adóznak, hanem másoknak is.

Úgy érzem, a magyar állam nem becsüli az övéit. Kihasználja, kizsigereli őket, aztán fáj neki, ha elmennek a tanult értelmiségiek, az orvosok. Alig találni már magyar orvost a rendelőkben...Én itt tanultam, itt végeztem el két egyetemet, itt dolgoztam, itt is tervezem leélni az életemet. Zárójelben jegyzem meg, kevesebb gyedet kapok, mint a szóban forgó kis hölgy. Mégis maradok. Mert szeretem Magyarországot. Ezer szállal kötődöm ide. Egészen addig, míg valami elmebajos, hatalommániás, zavart elméjű diktátor háborút nem akar szítani. Mert akkor fogom a férjemet, felpakolom a fiamat, a kutyát-macskát, és meg sem állunk. Hogy meddig, azt még nem tudom. Mert maradni szeretnék. Mert még reménykedem. DE...jut eszembe, Chloénak, a kutyánknak még nincsen állatútlevele. Jövő héten útba kell ejtenünk az állatorvost.

Sziasztok!

Elmúltak az ünnepek, beköszöntött az új év, ki-ki visszatér megszokott szürke hétköznapjaihoz. A vekker újra hatkor ébreszt, a férj fanyalogva indul munkába, a feleség ugyanilyen lelkiállapotban tekint végig a romokban heverő lakáson. A gyermek szomorúan kérdezi ébredés után:- Pappa? - Dolgozik.Vége az ünnepeknek, kicsikém.

Persze, jól sejted, a férj az én férjem, a feleség én volnék, az apját hiányoló kisgyerek a fiam, Benike. De biztos vagyok benne, hogy a mai reggel a legtöbb családnál hasonlóan indult.

Valóban kell, hogy a mindennapjainkat a "szürke" jelzővel illessük? Nemrégiben még én is így láttam, untam a háztartást, hiányoztak a felnőttekkel váltott szavak, beszélgetések, azok, amelyekben nem gyereknevelésről van szó. De a közelmúltban olvastam valamit, ami nagy hatással volt rám. Pár sor mindössze, de ráébresztett, hogy mindazt, amit a különleges, piros betűs napokon érdemes megünnepelni, azt a hétköznapjainkon érjük el, teremtjük meg. Az hétköznapok tevékenységei nélkül nem volna mit ünnepelni.

"Szürke" és "unalmas" napjaimon hoztam összes én is mindazt, amire a legbüszkébb vagyok, a könyvemet, a honlapomat, egy csodálatos közösséget, és neveltem-nevelem a fiamat, aki napról napra okosabb és minden nap elkápráztat valamivel. Ha a hétköznapjainkon nem tudunk örülni, szeretni, álmodni, cselekedni, akkor mégis mit tudnánk megünnepelni például karácsonykor, vagy az új évet köszöntve? Állhatnánk akármilyen szépen feldíszített ragyogó fényes ünnepi díszben, akkor is hamis és üres lenne az egész.

Persze, annyira beleélem magam a hétköznapok dicséretébe, hogy majd el is felejtettem megemlíteni, mi ma is ünnepelünk: Boldog névnapot, kisfiam!:-)

Kedves Olvasóm!

Ezúton szeretnék Neked Nagyon boldog, sikeres, egészséges új évet kívánni, amiben minden álmod valóra válik!

Köszönöm, hogy velem tartottál 2011-ben. Remélem, hogy 2012-ben is találkozunk!

Sziasztok!

Remélem, szeretetben, boldogságban telt a karácsonyi ünneplés. Ahelyett, hogy az ünnep lemúltával visszasüppednék a hétköznapok szürkeségébe, idén más terveim vannak. Az év vége, a számvetések időszaka megérintett engem is. Tavaly ilyenkor, alig két héttel a méheltávolító műtétem után nem sok vágyam volt, egyszerűen csak túlélni akartam valahogy. Ami végül sikerült,legalábbis eleddig minden jel arra mutat. A viccet félretéve, miután túl voltam a műtét fizikai, majd ennél sokkal-sokkal hosszabb idő elteltével annak lelki megpróbáltatásain is, már nem csak túlélni akartam, hanem élni. Újra.

A tavalyi szilveszter még ágyban fekve telt, csontsoványan, fáradtan, - a férjem éjfélkor úgy keltett fel, hogy ugyan már, azért csak koccintsunk egyet. Igaz ami igaz, a nagy ereszd el a hajam bulizás valószínűleg idén is elmarad, hiszen a kétévesemet nem lehet csak úgy egész éjszakára lepasszolni. De nem is ez a fontos, őszintén, erre már nem is vágyom. Úgy fest, öregszem:-)

Ami igazán fontos, az az, hogy a túlélés helyett már az "élésen" van a hangsúly. Vérszegény sápadtság helyett újra rózsás pofival, csont és bőr véznaság helyett újra izmosan, remegő lábú gyengeség helyett újra erősen, céltalanság helyett újra tele tervekkel és vágyakkal vágok neki a 2012-es esztendőnek.

És szó elszáll, írás megmarad alapon- no meg azért, hogy utólag számon lehessen tőlem kérni, ezeket a célokat, fogadalmakat veletek is megosztom.

2012-ben minden erőmmel azon leszek, hogy minél több akár endometriózissal, akár más női betegséggel küzdő sorstársamnak olyan támaszt és segítséget nyújtsak, amelyre betegségem idején nekem is nagy szükségem lett volna.

Gondolj csak bele. Az orvosok ellátnak gyógyszerekkel, kezelik, vagy legalábbis megpróbálják kezelni az összes testi tüneteidet. Ők rutinszerűen írják fel a recepteket, és gyakran rosszallóan néznek rád, ha kérdezni mersz, mert az értékes idejüket húzod. Ki törődik azzal, hogy Te hogyan tudod feldolgozni, hogy beteg lettél, hogy beteg vagy? Hogy hogyan tudsz megbirkózni az endós mindennapok nehézségeivel? Hogy miként tudod viselni a félelmet, a fájdalmat? Hogy hogyan küzdesz meg a betegségből adódó párkapcsolati, szexuális problémákkal, és az ezek miatt kialakuló szorongással? A bűntudattal, a kisebbrendűségi érzéssel? Esetleg annak a tudatával, hogy nagy eséllyel sohasem nem lehetsz édesanya? Ezekre nincs receptre felírható orvosság, pedig ez a fájdalom sokszor még elviselhetetlenebb, mint a testi szenvedés. Kutatások is igazolják, hogy az endometriózissal élő nőknek szinte minden gondolata a betegség körül forog, erről pedig beszélni kell. Persze, beszélni kell, de mégis kivel?

A családodat, a barátaidat már azzal is túlterheled, hogy állandóan orvoshoz cipelnek, segítenek a háztartásban és fizetik az egészségügyin számlákat...Ki az, akihez fordulhatsz? Ki az, aki segíthet megküzdeni a mindennapokkal ilyen helyzetben?

A célom az, hogy a lehető legkevesebb lelki támasz és segítség nélkül maradt krónikus betegséggel élő nő maradjon, akinek a kezét nem fogja senki. Nemcsak mint pszichológus, hanem mint olyan nő vallom ezt, aki maga is átment mindezen. Ismeri az összes fájdalmat, minden félelmet és kétségbeesést, a tehetetlenség és a magány  érzését, de ismeri azt utat is, ami elvezet az ezeken való felülemelkedéshez. ezért született meg a jövőre napvilágot látó könyv, és a kis belvárosi rendelő is.

Vallom, hogy az endometriózissal élő nő  lelki szükségleteit nem értheti meg más, csak aki maga is átesett ezen a betegségen. Az újévi célom az, hogy abban a bizonyos belvárosi kicsi rendelőben köztem és a krónikusan beteg nők között olyan szövetség köttessen, amely elindítja őket azon az nem titkoltan rögös és buktatókkal teli  úton, amelynek azonban a végén ott  a boldog, magabiztos, EGÉSZSÉGES élet.

Emlékeztek, amikor már novemberben azzal kérkedtem, hogy minden készen áll a sok év óta első egészséges karácsonyomra? Nos hát, tévedtem. Ahogy azt a mai nap megmutatta, korántsem volt átgondolt ez a könnyelmű kijelentésem. Most nem csak a szinte unalomig ismételt, minden karácsonyi vígjátékban szereplő apró-cseprő kellemetlenségekre gondolok, mint hogy nem égnek a karácsonyfa izzók és úgy fest a nyáron a nagy költözésben elveszítettük valahol a karácsonyfa talpat. Egy edzett nő stressz szintjén ilyen semmiségek nem igazán képesek nagyot lendíteni.

Hanem a főzés, megint a főzés. Az elvárások. egyszerre legyen mennyeien finom, különleges, ünnepi menü, de tudod, ne legyen benne se hús, se tejtermék, se cukor, se fehérliszt... Mit csinál az ember lánya ilyen esetben? Mély vízbe dobja a családját, hadd ismerkedjenek vadiúj egészséges konyhaművészetem remekeivel, és felejtsék el a halászlé, rántott hús, töltött káposzta kombót. Jut nekik abból a három napos rokonlátogató körutunk minden egyes állomásán bőven. Néhány napos gondolkodás és lázas receptkeresgélés után megszületett a döntés: kókusztejes édesköményleves, majd házi tésztából!!! magam gyúrta-szaggatta ravioli, uraknak kecskesajttal, diós pestóval, magamnak valami fantasztikus illatú eredi gombával töltve. A házi tésztakészítésről annyit, hogy jövő évre az a tanulság, érdemes ezt a műveletet a nagytakarítás előttre időzíteni, ugyanis bármilyen finom, nőies és lágy mozdulatokkal szórtam a bio teljes kiőrlésű tönkölylisztet, az bizony mindenfelé szált csak oda nem , ahova szántam. Eredmény: a frissen kiglancolt lakást belepte a törtehér por. Gondolkodóba estem, alternatív  megoldásként elsüthetném-e műhót imitáló dekorációnak, de látva a sétából hazaérő férjem arcát inkább újra előkaptam a porszívót.

Kissé átszabtam a hagyományos mézeskalács receptjét is, így valóban mézes, nem cukros, valódi fűszerektől, fahéjtól, szegfűszegtől illatos. Bizony, eszem belőle én is, mert karácsonykor számomra már belefér ennyi bűnözés, endometriózis diéta ide vagy oda.

Dicsekszem,még a a szaloncukor is házi, valódi mandulából készült marcipánból, fogalmam sincs, hogyan fogok tudni neki ellenállni, de  a fiúk miatt muszáj volt, hát mégis milyen karácsonyfa az, amelyiken nincsen szaloncukor?

Szóval, az elmúlt két napot leginkább  konyhában és környékén töltöttem. Elleinte nem bántam, sőt, borzasztóan lelkes voltam, mert motivált egy szépséges gondolat, amit egy szakácskönyv hátoldalán olvstam: "A legnagyobb öröm, amikor szeretteinknek főzhetünk.Amikor végiggondoljuk, minek örülnének, elképzeljük, amint elégedett, ragyogó arccal ülnek az asztalnál. Ha ebben a hangulatban állunk a tűzhely mellé, az ételek készítése hétköznapi kényszerből szeretetteljes meditációvá válik."

Ez olyan gyönyörű!Remélem, az én meditációm értékéből nem von le, hogy a végén már szentségeltem. Valószínűleg holnap este (egy újabb takarítós- utolsó simításos-anyósékhoz rohangálós-fadíszítős-ajándékcsempészős délelőtt után) fogom csak igazán belátni, hogy megérte. Mert imádom, amikor a kisfiam felmászik az asztalhoz, megcsillan a szeme és elkiáltja magát: HAMMM!   És akkor még az ajándékokról nem is beszéltünk...:-)

Boldog Ünnepeket kívánok Nektek még egyszer! :-)

Kedves Olvasóim!

Köszönöm, hogy velem tartottál a blogomon és az új  honlapomon is. (www.endoblog.hu)

Remélem, jövőre is találkozunk. Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy teljes szívemből kívánjak Mindannyiótoknak Szeretetteli, Békés, Boldog Karácsonyt, és olyan új évet, amilyet elképzeltek, amelyben minden álmotok teljesül. Orvos-, fájdalom- és műtétmentes, EGÉSZSÉGES és ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG 2012-t kívánok.

Tartsatok velem jövőre is!

Bizony, szinte hihetetlen. Kezem-lábam remeg, ahogy írom ezeket a sorokat. Úgy érzem, nem volt hiába a rengeteg idő, a rengeteg energia,mert most végre olyan hírekkel szolgálhatok, amelyekkel már nagyon rég szerettem volna. Egy endometriózis elleni gyógyszerről van szó, amely végre nem csak kezeli, de meg is gyógyítja az endometriózist. Jelenleg 1b fázisban van, tehát még több év, mire forgalomba kerül. DE ha elkészül, akkor 176 millió nő világszerte megszabadulhat a fájdalmaitól, a félelmeitől,  a műtétektől, a meddőségtől, az endometriózistól!!!Ha többet szeretnél megtudni erről a gyógyszerről és a kutatási eredményekről, gyere és olvasd el legújabb cikkemet a www.endoblog.hu honlap blogján.

Sziasztok!

 Ha szeretnéd megkaparintani a Mit (t)egyél hogy jól legyél - Speciális táplálkozási irányzatok endometriózissal élőknek című ajándék e-bookomat, nincs más dolgod, mint csatlakozni a facebook közösségünkhöz, amely Endometriózis- Összefogás a gyógyulásért néven fut. Csak egy gombnyomás, itt is megteheted: www.endoblog.hu.Várunk sok szeretettel!