Tüdőgyulladásomból lábadozván végre egy kicsit több időm volt olvasni- minden rosszban van valami jó, ugyebár...:-)
Coelho akadt a kezembe, egy már olvasott könyve, de akkor nem értékeltem valami sokra, emlékszem, sokszor erőltetettnek, túl soknak éreztem a stílusát. Ma azonban néhány sora, mintha "betalált" volna, idézem:
.."Szabad vagyok most, és szabad voltam a fogságban is, mert még mindig a szabadságot becsülöm a legtöbbre ezen a világon. Persze emiatt meg kellett innom olyan borokat, amelyek nem voltak ínyemre, meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg, és amiket soha többé nem fogok megtenni, el kellett viselnem a sebeket a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat...Nem bánom a szenvedés pillanatait, úgy hordom magamon a sebeimet, mintha kitüntetések lennének, mert tudom, hogy a szabadságért nagy árat kell fizetni, éppolyan nagy árat, mint a rabszolgaságért- az egyetlen különbség az, hogy a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, ha közben nyeled a könnyeidet."
Ami az olvasottak legfontosabb tanulsága számomra, az az, -amit mindig is éreztem, de nem öntöttem szavakba magamnak,- hogy az igazi szabadság nem az elköteleződés teljes hiánya, hanem az önálló döntés képessége, a döntésé, hogy képes vagy elköteleződni amellett, ami neked a legjobb. Ezeken törtem a fejemet ma este. Megérte:-)
