Sziasztok!
Bizonyára mindannyian hallottatok már Honti Kati történetéről. Ő az, aki egy rutin vérvételi vizsgálat után derül égből villámcsapásként szembesült a megmásíthatatlan ténnyel: akut leukémiában szenved. Azóta sok idő eltelt, Kati szinte ki sem jöhetett a kórházból, hiszen a betegsége agresszív, gyors lefolyású volt. Folyamatosan kapta az infúziót,a vért, a kemót. Nem egy különleges történet, gondolhatjátok sokan, hiszen gyakorlatilag ez bármelyikünkkel bármikor előfordulhat. Persze mind szeretünk úgy gondolni a súlyos betegségekre és sorscsapásokra, hogy ezek alól mi személyes felmentést kaptunk, s ezek csak másokkal történhetnek meg. egészen addig ki is tartunk a megnyugtató elképzelésünk mellett, amíg mi magunk, vagy közeli szerettünk lesz beteg. Sőt, egy kicsit még azon is túl áltatjuk magunkat, talán tévedés, az nem lehet, velem nem.
Amiért mégis különleges ennek a lánynak a története, az két dolog, amit mindenképpen szeretnék kiemelni mindannyiunk okulására. Az egyik az a példátlan mértékű, országos, sőt, határokon átívelő összefogás, amit Katalin párja indított el az népszerű közösségi oldalon kedvese életét megmentendő: segítséget kért. Őssejtdonort kerestek. Az emberek pedig megosztották, likeolták, ahogy azt kell, de ami még fontosabb, mentek, és vért adtak, tudván tudva, hogy ha ők azok, akivel megfelelő egyezést találnak, akkor vállalják a fájdalmas beavatkozások, a kórházi tartózkodás kínjait, hogy megmentsék egy ismeretlen embertársuk életét. Emlékeztek még a hová tartunk? című bejegyzésem borongós végkifejletére, amelyben ijedten és félve nyilatkoztam, hogy merre "halad" az országunk? Most már kicsit optimistábban látok, mert erőt ad az, hogy tudom, sok ilyen önzetlen és jó ember is ott jár-kel közöttünk, aki szó szerint vérét, személyes komfortját, idejét, energiáját nem sajnálva, félelmei dacára szeretne segíteni.
A másik, amit szeretnék kiemelni, az Katalin hozzáállása a betegségéhez. Az az erő, az a nyugalom, fegyelem és higgadtság, amivel fogadta és kezelte az előtte álló megpróbáltatásokat, szerintem mindannyiunk által követendő példa nemcsak betegségünk idején. Kati legyengülten is figyelt az élet adta apró örömökre, főzőcskézett, (sok finom receptet meg is osztott velünk a blogjában), nem hagyta el magát. Élvezte a napsütést, a kórházi szoba átszellőztetését, a tél illatát.
Idézek tőle egyet, temészetesen tudja és áldását adta rá.
"Nem érzem magam "betegnek" bár az van a kórlapomra írva és úgy hívnak.Az a fiatal beteg a11x-ben!
Beteg az aki otthon fekszik megfázással, na az üt! Nekem valami történt a csontvelőmben, gyorsabban vert a szívem terhelésre, és most sok orvos és nővér dolgozik azon hogy visszaálljon a régi rend. És rengeteg ismerős barát és még több ismeretlen gondol rám szeretettel, küld gyógyulást legjobb tudása szerint! És ez az ami legjobban gyógyít! Vagyis leghamarabb visszavisz a megszokott létformába.
Merthogy "régi" életem tuti nem lesz, egy új, még tisztább jobb :) Nektek is jobb. Átgondoltabb, tudatosabb. Sosem volt lehetőségem ennyit foglalkozni magammal."
Nem gyönyörű, és milyen bölcs! Igen, ez a legjobb szó, hogy bölcs, pedig ezt nem szokás ilyen fiatal lányra mondani.:-D
És még valami. Kati fejében soha, egy pillanatra sem fordult meg, hogy nem fog meggyógyulni. Nem csak magát biztatta, ő tényleg rendületlenül bízott. Nagyon tisztelem ezért. No meg azért, hogy bár neki már megvan a donor, és meg is kapta az életmentő csodasejteket a héten, mégis arra kér mindenkit, továbbra is menjünk, adjunk vért. Mert, ahogy ő fogalmaz: "mások is betegek, csak nem vezetnek blogot."
Bolog újjászületés napot, Kati!:-)
