Sok éve nem volt ilyen vasárnapom. Egyedül voltam a lakásban egész álló nap. Terveztem, hogy kellene nekem egy ilyen nap, mert sok a tennivaló, tanulni kellene, csinálni egy alapos nagytakarítást, megírni a határidős dolgokat. Nos hát, a szabadnapot megkaptam, de a fent említettek közül semmit sem valósítottam meg.
A dolog úgy áll, hogy a férjemnek a szokásos túra könyvek mellé egy utazást adtam még karácsonyra, ami mára volt esedékes, így ő hajnali négykor -miután éjszaka egyre értünk haza a szombat esti kiruccanásból-útnak indult a csoportjával Ausztriába, a Schneeberg csúcsát meghódítandó. Kölyce és én azt terveztük, hogy anyósomék társaságában felmegyünk a hegyre kisvasutazni, azonban kis szervezetem másként döntött, mert reggelre magas lázzal, gyengén, tökbetegen ébredtem. Telefonálás-szervezkedés után úgy döntöttem, kiveszek egy szabadnapot, Bencus elment a nagyiékkal vonatozni, én pedig pihentem és gyógyulgattam itthon. (Egyenlőre nincs jelentős javulás, igyekszem a testhőmérsékletemet 39 fokban maximalizálni, és annál azért nem feljebb engedni.)
Egész nap döglöttem a macsekkal az ágyban. Lassan teltek az órák, egészen elszokik az ember attól, hogy egymaga van a gondolataival. Sokan félnek ettől, inkább egész nap megy a tv, csak ne kelljen befelé figyelni, a magunknak feltett kérdésekre válaszolni. Én is megpróbálkoztam ezzel-azzal, de még olvasni is rosszul voltam, összefolytak a betűk.Beraktam egy tanfolyami hanganyagot, hogy ne teljen haszontalanul az idő, de azon meg elaludtam. Kristófra még jó pár órát várni kell, Bencus pedig már jóízűen szundít, pedig már annynit gondolkodtam, hogy lassan a fejem is belefájdul:-) Mostanra úgy vagyok vele, hogy a következő pár évben nem szeretnék újabb ilyen speciális szabadnapot!:-)
