Sziasztok!
Remélem, szeretetben, boldogságban telt a karácsonyi ünneplés. Ahelyett, hogy az ünnep lemúltával visszasüppednék a hétköznapok szürkeségébe, idén más terveim vannak. Az év vége, a számvetések időszaka megérintett engem is. Tavaly ilyenkor, alig két héttel a méheltávolító műtétem után nem sok vágyam volt, egyszerűen csak túlélni akartam valahogy. Ami végül sikerült,legalábbis eleddig minden jel arra mutat. A viccet félretéve, miután túl voltam a műtét fizikai, majd ennél sokkal-sokkal hosszabb idő elteltével annak lelki megpróbáltatásain is, már nem csak túlélni akartam, hanem élni. Újra.
A tavalyi szilveszter még ágyban fekve telt, csontsoványan, fáradtan, - a férjem éjfélkor úgy keltett fel, hogy ugyan már, azért csak koccintsunk egyet. Igaz ami igaz, a nagy ereszd el a hajam bulizás valószínűleg idén is elmarad, hiszen a kétévesemet nem lehet csak úgy egész éjszakára lepasszolni. De nem is ez a fontos, őszintén, erre már nem is vágyom. Úgy fest, öregszem:-)
Ami igazán fontos, az az, hogy a túlélés helyett már az "élésen" van a hangsúly. Vérszegény sápadtság helyett újra rózsás pofival, csont és bőr véznaság helyett újra izmosan, remegő lábú gyengeség helyett újra erősen, céltalanság helyett újra tele tervekkel és vágyakkal vágok neki a 2012-es esztendőnek.
És szó elszáll, írás megmarad alapon- no meg azért, hogy utólag számon lehessen tőlem kérni, ezeket a célokat, fogadalmakat veletek is megosztom.
2012-ben minden erőmmel azon leszek, hogy minél több akár endometriózissal, akár más női betegséggel küzdő sorstársamnak olyan támaszt és segítséget nyújtsak, amelyre betegségem idején nekem is nagy szükségem lett volna.
Gondolj csak bele. Az orvosok ellátnak gyógyszerekkel, kezelik, vagy legalábbis megpróbálják kezelni az összes testi tüneteidet. Ők rutinszerűen írják fel a recepteket, és gyakran rosszallóan néznek rád, ha kérdezni mersz, mert az értékes idejüket húzod. Ki törődik azzal, hogy Te hogyan tudod feldolgozni, hogy beteg lettél, hogy beteg vagy? Hogy hogyan tudsz megbirkózni az endós mindennapok nehézségeivel? Hogy miként tudod viselni a félelmet, a fájdalmat? Hogy hogyan küzdesz meg a betegségből adódó párkapcsolati, szexuális problémákkal, és az ezek miatt kialakuló szorongással? A bűntudattal, a kisebbrendűségi érzéssel? Esetleg annak a tudatával, hogy nagy eséllyel sohasem nem lehetsz édesanya? Ezekre nincs receptre felírható orvosság, pedig ez a fájdalom sokszor még elviselhetetlenebb, mint a testi szenvedés. Kutatások is igazolják, hogy az endometriózissal élő nőknek szinte minden gondolata a betegség körül forog, erről pedig beszélni kell. Persze, beszélni kell, de mégis kivel?
A családodat, a barátaidat már azzal is túlterheled, hogy állandóan orvoshoz cipelnek, segítenek a háztartásban és fizetik az egészségügyin számlákat...Ki az, akihez fordulhatsz? Ki az, aki segíthet megküzdeni a mindennapokkal ilyen helyzetben?
A célom az, hogy a lehető legkevesebb lelki támasz és segítség nélkül maradt krónikus betegséggel élő nő maradjon, akinek a kezét nem fogja senki. Nemcsak mint pszichológus, hanem mint olyan nő vallom ezt, aki maga is átment mindezen. Ismeri az összes fájdalmat, minden félelmet és kétségbeesést, a tehetetlenség és a magány érzését, de ismeri azt utat is, ami elvezet az ezeken való felülemelkedéshez. ezért született meg a jövőre napvilágot látó könyv, és a kis belvárosi rendelő is.
Vallom, hogy az endometriózissal élő nő lelki szükségleteit nem értheti meg más, csak aki maga is átesett ezen a betegségen. Az újévi célom az, hogy abban a bizonyos belvárosi kicsi rendelőben köztem és a krónikusan beteg nők között olyan szövetség köttessen, amely elindítja őket azon az nem titkoltan rögös és buktatókkal teli úton, amelynek azonban a végén ott a boldog, magabiztos, EGÉSZSÉGES élet.
