Sziasztok!
Hogy vagytok, hogy telt a hétvége? Nekünk nagyon jól sikerült, Beni, a kisfiam életében először múzeumban járt (Közlekedési), és szintén első ízben látta a vörösmarty téri karácsonyi vásárt is. Mondanom sem kell, mindkét programot kifejezetten élvezte, ahogy mi is. Ma azonban nagyizott, így anyának is jutott egy kis kikapcsolódás, amit természetesen az egyik kedvenc időtöltésemmel, a vásárlással ütöttem el. Mostanában azonban már nem igazán magamnak shoppingolok, sokkal inkább Beninek- a mai szerzemény egy tüneményes meleg csizmácska- illetve javában készülök a karácsonyra is. Talán az anyaság miatt, nem tudom, de egyre jobban szeretek a lakásban tenni-venni, mára már az egész ház adventi díszben áll, az ablakban rénszarvas világít, Beni szobájába egy Télapó kukucskál be. Karácsonyi hangulatúvá varázsoltam a faliújságot és az étkezőasztalt, de még az adventi koszorút is saját kezűleg készítettem el.
Ha valaki azt mondja nekem két éve, hogy erre fogok vetemedni, sőt, receptkönyveket fogok gyűjteni, hát egészen biztos a képébe nevetek. És most tessék. Hát ez van. Valószínűleg öregszem:-).
Hogy mi okból gyűjtök receptkönyveket, arról fogalmam sincs. az endó-diéta miatt ugyanis a legtöbb étel tiltólistán van nálam, nincs tej, tejtermék, hús, lassan kiiktatódik a glutén, az alkohol, a fehérliszt, a tojás, a cukor... Speciális táplálkozási irányzatokat tanulmányozok, keresem az utam, kísérletezem a konyhában. De nem bírok ellenállni a színes-szagos szakácskönyveknek, amelyek tele vannak egészségtelen és tiltott ételek elkészítési javaslataival, és hihetetlenül örülök, ha rábukkanok köztük valamilyen, általam is elfogadhatónak vélt ételre. Bizony, itt az idő hogy a karácsonyi menüsoron is elkezdjek gondolkodni...
Szóval, a gasztronómiai kitérőm előtt ott tartottam, hogy ezen a hétvégén volt anya-idő is, amíg vásárolgattam. Még moziba is eljutottam, az új Woody Allen film, az Éjfélkor, Párizsban igazán remek, ajánlom Nektek is! A plázákban már javában karácsony van, ez nem is kérdés. Nekem még az ünnepek előtt közvetlenül sincs ennyire karácsonyi hangulatom, mint most, november végén. most, hogy végre teljes gőzzel készülhetek a karácsonyra, hatalmas lelkesedéssel vetem bele magam a munkába. Végre nem az ágyól dirigálom le a háztartási teendőket, mint tavaly! A méhnyálkahártya leégető műtét pont egy éve volt, a nagyműtétem pedig december 16-án. Karácsonyra épphogy otthon voltam a kórházból, nemhogy főzni-takarítani, de még ajándékokat beszerezni sem igen tudtam. Idén-szinte hihetetlen- de nagyjából megvagyok még ezzel is, hetek óta nyitott szemmel jártam a várost, a helyes kis csomagok már a szekrény tetején sorakoznak az ünnepre várvakozva. Milyen más így a készülődés! Milyen más szemmel tekintek ezekre a napokra azok után, amin keresztül mentem. Még abban a mozdulatban is örömömet lelem, ahogyan kicserélem a sárga kockás abroszunkat a karácsonyi mintás terítőre. Mert én csinálom. És mert nem fáj., Elcsépelt, de ebben a pillanatban mégis igaznak érzem: annyi szépség van az életben, amelyek mellett könnyedén elsétálunk, és észre sem vesszük. Amikor már nem magától értetődőek, akkor hullik csak ránk a felismerés, hogy micsoda boldogság rejlik ezekben a mindennapi apróságokban. Egy mozdulatban, egy pillanatban, egy dallamban, egy mosolyban, egy simogatásban, egy illatban vagy egy érintésben. Az életben. Az egészségben. Három éve hiába tervezzük, hogy eljutunk Bécsbe egy igazi giccses-romantikus adventi vásárba. Hol a gyermekáldás, hol egy kisebb, hol egy nagyobb műtét állta útját a terveinknek. Bátran ki merem jelenteni, idén semmi nem tántoríthat el. (Na jó, azért lekopogtam. De ennyi belefér, nem?:-))
