Sziasztok!
Folytatódik a fogorvoshoz járós kálváriám. Tudjátok, egyet kihúztak, ami utána 2 hétig csonthártya gyulladt, antibiotikum kúrák, utazgatós-váróban ülős félnapok, duzzadt pofis-szájzáras jógaórák, fájdalomcsillapító-kapkodós gyereknevelés.Ma a gyökérkezelt fogammal kellett visszamennem utolsó kontrollra, a végleges gyökértömés elkészítése volt csak hátra.
Az orvosokhoz való hozzáállásom nem változott az endós korszakból begyűjtött tapasztalataim óta. Azaz, szerintem- és hangsúlyozom, hogy tisztelet a kivételnek, mert a megismert nagyjából 30 orvosból én is találkoztam 1, azaz Egy személlyel, akit tényleg és őszintén érdekelt a sorsom- a többieknek sajnos egy darab hús vagyunk, névtelenül, sorstalanul, mintha nem is emberek lennénk hanem egy betegség leírása valamelyik hangzatos latin szavakkal dobálozó keményfedeles tankönyvből. Istenem,. hányszor voltam én az "endometriózisos ketteske"- mert a kettes számú kórházi ágyon feküdtem, vagy "az endós a négyesből"- azaza ÉN, a négyes szobából. Sokat gondolkoztam, vajon ők már így indultak? Ilyen beképzelt, pökhendi, bunkó, nemtörődöm, kihaénnem emberek voltak akkor is, amikor letették az orvosi esküt? Vagy csak belefásultak a sok évbe, a sok halálba, a betegségbe, az életekbe, akiken nem tudtak segíteni? Könnyebb nekik így, elidegenítve , eltávolodva az "esettől", Tőled, aki szenvedsz, akinek fáj, akinek családja és gyereke van, akit szeretnek és hazavárnak valahova?
Az orvosok arcán van mindig ott van az "több vagyok nálad, okosabb vagyok nálad, kezemben a sorsod" kifejezés. Csak hogy tudd, tőle függ, hogy meggyógyulsz, vagy meghalsz. Furcsa mód akkor is ez van az arcukra írva, amikor beigazolódik, hogy neked volt igazad, és nem hisztis, hicpohondriás, kórházfüggő balek vagy, akinek ő tekintett, csak mert a rutin nőgyógyászati vizsgálatok nem mutattak semmilyen kóros eltérést, hanem súlyosan beteg. Beteg,akin nem tud segíteni a hormonbogyóival ,meg a műtéteivel akárhogy dobálózik a kiba..tt latin szavaival a fejed fölött.
Hát így vagyunk mi egymással, az orvosok és én. Elveszítettem bennük a bizalmamat. Ismételten hangsúlyozom, hogy tisztelet annak az Egyetlen kivételnek, akit felhívhatok, ha kétségeim vannak, és megnyugtat, szeretettel beszél velem kiolencevenedszerre is. Nem, Nórikám, ha hánysz és megy ahasad, akkor valószínűleg gyomorrontásod van, nem az endoemtriózisod újult ki.:-)Akinek nem a boríték a fontos, mert ő nem csak egy orvos, neki hivatása van.
Amikor beültem a fogorvosi székbe, már tudtam , hogy baj lesz. Rajta kívül ugyanis sajnos a többi doktor a szememben megmaradt idegesítő, nagyképű, beképzelt f..szkalapnak, akinek olyan szívesen beolvasnék egyszer, hogy mégis mit képzel, ki ő, valamiféle isten, pusztán mert kijárta az orvosi egyetemet? akinek félve adod a kezébe a sorsodat, de nem tehetsz mást, mert ugyebár, ő AZ orvos. Ez a doktornő is orvos, akire a zsibbasztó szuri után lopva odapillantok a fogorvosi székből.Remeg a keze. Rángatja a fejét a rádió zenéjére, és pletykál az asszisztensnővel. Mintha ott sem lennék, elnevetgélnek a fejem fölött, pedig egyáltalán nem érdekel a szerelmi élete.Annál inkább izgat a kérdés, hogy vajon miatta lett csonthártyagyulladásom egy egyszerű foghúzásból? Vajon miért nem a megfelelő antibiotikumot írta fel a múltkor? Bizalom nuku.Érzem, hogy most is baj lesz. Pedig a fogam nem fáj, teljesen rendben van. Egy utolsó kezelés, megkapom a végleges gyökértömést, és kész, mehetek haza végre, és nem kell heti két-háromszor itt töltenem a fél napot, miközben beteg otthon a gyerek, nem szobatiszta a kismacska, és egyáltalán, a feje tetején a lakás. Csak legyünk túl már rajta végre. Száj nagyra nyit, fúrás-faragás, corsodylos átöblítés. Nem fáj, csak zavar az éles fény. És nagyon, nagyon fáradt vagyok. Vajon normális dolog elaludni a fogorvosi székben?De nem alszom el. Mert a doktornő egyszer csak abbahagyja a munkát. Upsz. Mit upsz? Nekem itt ne upszozzon, hanem mondja, hogy mi van, mi történt. Magatehetetlenül, hátrahajtott fejjel, tágra nyitott szájjal fekszem, miközben a doktornő és az asszisztens tanácstalanul bámul a számba. Mi tőtént- prúbálok artikulálni, és nem ráharapni a nyálelszívóra.
Hümmögés. "Nem értem, ilyen még sohasem történt. De hiszen még csak meg sem szorult. Nem is voltam mélyen..Biztosan gyenge volt a tű." Oké, b..meg, de mégis mi van?!?!-szeretmém ordítani, de csak fekszem engedelmesen. Beletört a tű a gyökércsatornába- jövök rá végül a mondatfoszlányokból. Sebaj, kiszedjük. De nem jön, csak nem jön. Nem tudom, mennyi idő telik el közben. "Nem is érzem, hol van. Jöjjön egy röntgen." Á, itt a kis csibész. A kis csibész egy éles fémdarab a fogamban. "Sajnos nem tudom kiemelni. Majd a kolléga." De a kollégának sem megy. Úgyhogy majd megpróbálja holnap a gyökértömésekre specializálódott szakorvos. Esküszöm, legszívesebben rájuk ordítanék. Akkor holnap is vissza kell jönni?-teszek egy utolsó, bátortalan kísérletet."Vissza." Nagyszerű. Talán ha nem így állok hozzájuk, máshogyan történik?Fizetek. De miért is? Számla persze sehol. Komolyan, ha holnap a szakszakszak kollegina se tudja kiszedni a fogamból a beletörött tűt, rájuk küldöm az APEH-ot. Meg még egy átkot is,csak úgy, a biztonság kedvéért. Mert erre rájöttem az endós évek alatt. Ha többet nem is nagyon tudok tenni, de átkozódni, azt lehet. És ez nem is olyan kis dolog, mert az endós átka az bizony fog. Érted? Fog.:-)
